Eurovízió 2021 - Izrael

eden.jpg

Kicsit el vagyok késve, mert már hétfő óta megvan a idei dalok közül a második (Sőt, tegnap este óta már a harmadik is)  de lusta voltam posztolni. (Nem mintha hinném, hogy bárki is nézi/olvassa ezeket) 

Izrael úgy döntött, hogy nem választ új versenyzőt , hanem megkapja az esélyt az az énekesnő, aki a tavalyi, elmaradt, versenyen is képviselte volna őket. Így Eden Alene fog idén így vagy úgy a színpadra állni. Csak új dalt kellett választani neki. Tavaly 4 dal volt versenyben, amiből végül a "Feker Libi" nyert.  

Idén is hasonló volt a felállás. Eden 3 dalt adott elő, amire lehetett szavazni. A  "Set me free" lett a befutó. 

Az már biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc dalom idén, de nem rossz. Kifejezetten kellemes a dal, amit jó dúdolni, de mégse egy olyan számomra, ami nagyon elől végezne. Kíváncsi vagyok milyen eredményt fog elérni. Talán, nekem ez a dal kicsit (egy egészen kicsit) jobban tetszik mint a tavalyi.  Pedig az nagyon multi-kulti volt, volt abban afrikai, arab, héber, angol. Ez egyszerűbb, kevésbé karneválos.